Szeretlek

Ennek az egy szónak hatalmas jelentősége van… Tudni szerettük volna, mikor van itt az ideje annak, hogy kimondjuk. Három párt kérdeztünk meg…

„TUDNIA KELLETT, MILYEN FONTOS A SZÁMOMRA...”

Vili, 17: „Nikivel először szakítanunk kellett, hogy felismerjük, tényleg szeretjük egymást. Akkoriban még nem voltam elég érett egy kapcsolathoz, és tombolni akartam még egy kicsit. Niki sejtette, hogy nem gondolom komolyan vele az egészet. De titokban soha nem adta fel a reményt, hogy egyszer mégis csak őt választom, és valamikor kimondom ezt a szót, „szeretlek”… De nem ment. Csak a szakítás után vált világossá a számomra is, mit érzek iránta. Tehát összeszedtem magam, elmentem hozzá, és kimondtam a szót. Tudnia kellett, milyen fontos számomra.”

Niki, 16: „Vilivel kezdetben nagyon komoly nehézségeink voltak. Már fél éve jártunk, ami a mi korunkban elég hosszú időnek számít, de egyikünk sem merte kimondani a másiknak: „szeretlek”. Én azért nem mondtam, mert féltem, hogy elüldözöm vele. Ő pedig azért nem mondta, mert nem volt biztos az érzéseiben. De még ha ki is mondta volna, akkor sem hittem volna el neki. Csak most, egy kis szünet után tudom, hogy valódiak az érzései. És ha most mondja nekem, hogy „szeretlek”, a boldogságtól sírni tudnék…”

Mikor jön el a megfelelő pillanat? Nincs megfelelő időpont arra nézve, hogy mikor „kell” kimondani: szeretlek. Ha úgy érzed, a partnered fontos számodra, és te feltétlenül szeretnéd megosztani vele, milyen erősek az érzéseid iránta, akkor először apró gesztusokkal, tettekkel, figyelmességgel adhatod a tudtára. Próbáld ki a rég bevált dolgokat: pár szál virág, egy szerelmes levél, vagy más szép üzenet. Engedd szabadjára az érzéseidet és a fantáziádat. És ha utána is szeretnéd még kimondani, „szeretlek”, akkor tedd meg! De vigyázz, ne számíts a partnered kitörő lelkesedésére! A fiúk ugyanis sokkal visszafogottabbak, ha a verbális szerelmi vallomásokról van szó. És az is lehet, hogy sarokba szorítva érzi magát a szerelmi vallomásod miatt. Adj időt neki, hogy tisztába jöhessen ő is az érzelmeivel. Ha számára is eljön az idő, biztosan be fogja vallani neked az érzéseit. De ne feledd, bármit csinálsz, hallgass mindig a szívedre. A többi úgyis megy magától…

„UTÁNA VOLT EGY KIS ÜZEMSZÜNET...”

Romina, 15: „Már vagy fél éve randiztam Ottóval, de úgy éreztem, még mindig nincs semmi köztünk, csak egy kis kaland. Csak akkor vált komollyá a helyzet, amikor egyik este Ottó megjelent nálam, és bevallotta, hogy szerelmes belém. A szerelmi vallomása úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Egyáltalán nem számítottam rá. Épp ellenkezőleg, mindig azt gondoltam, hogy csak valami laza viszonyt akar. Mindenesetre én voltam az, aki azonnal elmenekült, miután azt mondta nekem: szeretlek. Totál össze voltam zavarodva, és kellett idő, hogy gondolkodni tudjak. Egy hét szünet után elmentem hozzá, és könnyes szemmel elmondtam neki, hogy sajnálom, és hogy én is szeretem őt.”

Ottó, 17: „Rominával megbeszéltük, hogy este nálam megnézünk egy filmet. Ekkor fél éve ismertük már egymást, és ha meg kell határozni a kapcsolatunkat, akkor laza viszonynak mondanám. Még egyikünk sem akarta elkötelezni magát. De számomra már régóta világos volt, hogy ez köztünk mégis valami komoly. Tehát elhatároztam, hogy bevallom neki az érzelmeimet, hogy szeretem. Gyertyafénynél terítettem a lapjaimat. De ahelyett, hogy örült volna neki, teljesen elutasító volt. Összeszedte a holmijait, és azt mondta: „Bocs, de ezen még el kell gondolkodnom.” Azt hittem, ennyi volt nekünk. De szerencsére tévedtem.”

„TOTÁL CIKI VOLT”

Veronika: „Még ma is elpirulok, ha az első „szeretlekünkre” gondolok. Krisszel már négy hónapja jártunk. Épp a nagymamám ajtaja előtt álltunk, amikor motyogott valamit, amit én úgy értettem, „szeretlek”. Magamon kívül voltam az örömtől, a nyakába ugrottam, és azt mondtam, „Ó, Krisz, én is szeretlek!” De ahelyett, hogy örült volna neki, Krisz csak rám nézett, és azt mondta: „He, miről beszélsz?” Én: „Hiszen azt mondtad az előbb, hogy szeretsz engem.” Amire ő: „Neeeem, azt mondtam: Szeretném agyonnyomni – ott, azt a ronda pókot a ház falán”. Félrehallottam az egészet, nagyon ciki volt az egész. Úgy, de úgy szégyelltem magam, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna. Ma már csak nevetünk ezen a sztorin, de akkoriban azért minden volt, csak nem nevetséges. Egyébként Krisz egy hónappal később tényleg kimondta, hogy „szeretlek”, egy őszi sörfesztiválon.”

Krisz: „Mielőtt valakinek azt mondom, szeretem, száz százalékig biztosnak kell lennem magamban, és kell, hogy el tudjam képzelni, hogy megöregszem azzal az emberrel. Számomra nagyon fontos ez a szó, én soha nem tudnám csak úgy, könnyelműen kimondani, mint ahogy olyan sokan teszik… Ezért is hagytam rá öt hónapot Verával. Biztos akartam lenni magamban. Most már az vagyok. Épp egy sörfesztiválon voltunk, akkor megfogtam a kezét, és megmondtam neki, hogy szeretem. Már régóta várt erre a szóra, főként azóta a cikis helyzet óta a ház előtt. Annál jobban örült, amikor végre kimondtam. Igazán romantikus volt, mikor ott álltunk ketten. A sörfesztivál, a becsiccsentett tiroli nadrágos fickók és a sült kolbászszag ellenére is…”